Az eseményről…

A természetben való csendes vándorlás az egyik legszelídebb és legtisztább út ahhoz, hogy lassan leülepedjen a belső és külső zaj, és egyszerűen megérkezzünk abba, ami éppen van — vagyis én így tapasztalom. Az ülőmeditáció mellett a természetjárás az az út, amihez nem kell semmit sem hozzátenni. 

Nincs szükség plusz információra, cselekvésre, feszülésre. Nem kell beszélni, gondolkodni, megfelelni vagy elérni valamit. Csak leülök, vagy csak megyek. Egyik láb a másik után, belélegzés a kilégzés után. Ennyi.

Mit várhatsz az eseménytől?

Nem tudom. Ide kellene írnom azt a marketingszöveget, ami elcsalogat az eseményre. Szerintem ez teljesen felesleges. Nem lehet megmondani előre, mi fog történni. Így nem szeretnék ígérni semmit. Nem szeretném azt mondani, hogy feltöltődsz, megnyugszol, közelebb kerülsz önmagadhoz, vagy bármi más történik majd veled. Mert lehet, hogy igen. És lehet, hogy nem.

Az ilyen eseményeknek szerintem nem erről kellene szólniuk. Nem az ígérgetésekről, nem az elvárásokról. Ezek tudnak leginkább eltávolítani a jelen pillanatának megélésétől.

Mindenki mást hoz magával, máshonnan érkezik, máshogy látja a világot. Mást vesz észre abból, ami történik.

Én a keretet adom hozzá. Elviszlek néhány emberrel együtt egy egész napra az erdőbe. Nem kell azon gondolkodnod, merre megyünk, mikor állunk meg, mit csinálunk, vagy mikor érünk oda. Ezekkel én foglalkozom. Lesz csend, lesz vándorlás, lesznek megállások, meditáció és néhány egyszerű légző- és chi-kung gyakorlat. Aztán meglátjuk. Figyelmemmel kísérlek ezen az úton.

Ha szeretnéd, magadnak felteheted a kérdést: Ki vagyok, amikor minden elhalkul? Mi marad, amikor eltűnnek a szerepek?